Ez volt a címe életem első nyilvános honlapjának, mely inkább amolyan MySpace-es blogszerűség volt akkoriban. Habár voltak még más nevek is, a Fényfolyó és Sziddhana... valójában azonban minden cím, név egyről beszélt, s ugyanarra utalt. Egész életemben ugyanazt kerestem, ugyanazt akartam kifejezni, s végül amit megtaláltam, úgy tárta fel magát ahogy el sem tudtam képzelni. Ki érti ezt?
Tavaly, 2022. szeptember 22-én lejöttem a Facebook nevű platformról, nem sokkal előtte az Instagramról is, s nem sokkal utána pedig a Youtube csatornám videóit is töröltem. Belső utazásom évei alatt többször került sor arra, hogy a transzformációim részeként a külső világban való megjelenésemet is magam mögött hagytam. Ezúttal azonban azt éreztem, hogy radikális döntést hozok meg.
A döntésemet megelőző hónapokban folyamatosan forgott bennem a kérdés: van-e élet a közösségi oldalakon kívül?
Hajdanán, utam kezdetén már jelen volt az internet, de a közösségi médiák egyáltalán nem. Számomra természetes volt hát az, hogy bármilyen célomat vagy vágyamat akartam megvalósítani, bármit akartam hírül adni vagy felépíteni, azt elsődlegesen a világban, direkt kommunikációval tudom elérni. Az internet tere csak másodlagosnak tűnt, mely maximum a levelezés felgyorsításában és esetleges szükséges információk megszerzésben tudott segédkezni. Habár nem vagyok vén, mégis öregnek érzem magam, amikor emberek osztják meg velem azt, hogy vállalkozásaik elindításához micsoda brand építési projekten kell végig menniük és fenntartaniuk végtelen sok online felületen keresztül. Ilyenkor mindig csak vakarom a fejem és arra gondolok, hogy huszonegy évesen az egyetlen marketing stratégiám az volt, hogy összejöveteleken lelkesen meséltem embereknek terápiában szerzett tapasztalataimról - mindenfajta stratégia és hátsó szándék nélkül. :) Majd én lepődtem meg a legjobban, amikor váratlanul valaki elkérte a számom a buli után, mert úgy érezte, szeretne hozzám eljönni terápiára...
Így hát amikor hónapok óta az forgott bennem, hogy lejövök a közösségi média felületeiről, egyszerre tudtam visszanyúlni azokhoz a kétezres évekbeli tapasztalásokhoz, amikor vígan éltem az életem okostelefon és sok szempontból internet nélkül... és ébredtem rá arra, hogy közben eltelt tizenöt év. Ma már többségünk el sem tudná képzelni az életét Facebook, Instagram, Twitter, TikTok vagy Youtube használata nélkül. Hogyan tudnám a barátaimmal tartani a kapcsolatot, ha nem Facebook-on keresztül? Hogyan tájékozódjak eseményekről, ha nem a Facebook-on keresztül? Hogyan legyek szolgáltató, ha nem a Facebook-on/Instagram-on/TikTokon keresztül? Hogyan építsek vállalkozást, brandet, ha nem a .... keresztül? Jogos kérdések. Azonban én mégis azt éreztem 11 év social media jelenlét után, hogy elfáradtam. Leírhatatlanul elfáradtam. Belefáradtam az 1500 ismerősbe, 350 magánprofil követőbe és 900 szakmai profil követőbe. Belefáradtam az 525 megosztott fényképembe és 643 megírott posztomba.
Belefáradtam a napi szinten beömlő Messenger üzenetekbe. Belefáradtam a végtelen sok mások által írt okos cikkbe, írásba.
S nem utolsó sorban óriási teherként éreztem a rengeteg rám vetített képet, a sok véleményt a 'Csetverikov Anna Divyáról'. Hiszen elképesztő utat jártam végig, a reikis/pránanadis körből indulva az ezotéria minden ágán át, a különböző kvantum gyógyító technikákon keresztül az advaitáig, majd azon is túlmenve. Rengeteg csoport és közösség tagja voltam, egyikben sem váltam végül törzsutassá, de mindenhol kialakult egy kép rólam. "Az ezós", a "spiri", "az advaitás", a "családállítós", a "kovidellenes"... Mind közül a legnagyobb teher volt ez, mely alatt fuldokoltam.
Kísérletképpen elutaztam egy hónapra olaszországi körútra és telefon nélkül voltam hetekig. Még a fényképeket sem én készítettem, hogy ne kelljen kézbe vennem a kütyüt. Két hét után vettem észre, hogy egy fura félelem járja át a szívemet: mintha lenne egy háló, amin össze vagyok kapcsolva mindenkivel, s kezdek ebből kikerülni. Eltűnni. "El fogsz tűnni mindenki számára! Magányosan és egyedül fogod tengetni napjaid, ha kilépsz ebből a hálóból!" Folyamatosan ilyen félelmek gerjesztődtek tudatom terében.
Az utazás alatt azonban rengeteg időt töltöttem a természetben, és mélyen figyelni kezdtem ezt a "hálót", amiről elkezdtem leválni. Mi ez a háló valójában? Mi tartja össze és miből jött létre?
S legnagyobb döbbenetemre egyszercsak megláttam: valójában egy mesterségesen létrehozott energetikai szál ez, egy pókháló (s vajon ki a pók?), mely nem az embereket, hanem az emberekről készített virtuális lenyomatot kapcsolja össze. Egy digitális identitást hoz létre, egy avatárt. És ugyanúgy, mint bármi másnál, ha azonosulunk ezzel az avatárral, akkor észrevétlenül a kapcsolataink energetikája is digitális lesz. Nem szívtől szívig kommunikálunk már, hanem egy bábtól bábig. Mindemögött azonban ott van a Természet által létrehozott kapcsolódás, a lelkünket összekötő aranyfonál "telepatikus" hálója, amelyen folyamatosan össze vagyunk kapcsolva és tudunk egymásról. Ez utóbbi valódi, az előbbi azonban teljesen mesterséges. Mikor ez feltárult előttem, lehullott a lepel is. Azonban csak a döntésemet követő hónapokban láttam rá arra, amit el sem tudtam volna képzelni: a Facebook-ról való lejövetellel együtt kiderült, hogy rengeteg ismerőssel semmilyen valódi kapcsolat nem volt már energetikailag, csak a digitális képek közötti szál tartott minket össze. Szinte megrázó volt, ahogy hónapokkal később, párom facebook-ján keresztül megkerestem régi ismerősöket, barátokat és azt éreztem, hogy fogalmam sincs kik ők egyáltalán és mi kötött velük össze. Olyanná váltak, mint egy ezer éves régi álom részei....
S ma... 1500 "facebook barát" helyett maradt az életemben néhány közeli, igaz barát és talán egy tucat kedves ismerős. Ők azok, akik a közösségi médián kívül, a természet frekvenciáján is össze tudtak velem kapcsolódni, s akikkel valóban egymásra vagyunk kíváncsiak. Ahol az igaz szeretet és a jelenlét számít, s nem pedig a "képek".
Emellett érdekes módon a hivatásom is áramlik tovább, de azt már csak Isten tudja, hogy miképpen találnak rám az emberek és kerülnek Hozzám.
Habár mindig minden Isten kezében volt eddig is, nem igaz? Isten, Természet, az Aranyfonál...
Az egyetlen, ami valóban a kapcsolatról szól.
Ne féljetek egyedül maradni. A valódi közösség felismerése csak innen tud megszületni.
Áldás,
Anna Divya