A megváltás előbb volt, mint a teremtés (2.rész)

A padlón fekszem. Lélegzem. Tudatába kerülök annak, hogy még élek. Újra itt vagyok a testemben. Csend honol, elképesztő, végtelen csend. Nincs fájdalom. Valóban élnék még, vagy ez már az odaát?

A Hang újra megszólal, zengőn.

"Menj ki a konyhába."

Nincs magyarázat, csak rövid instrukciók sora.

Összeszedem minden erőm és lassan visszaöltözöm. Megpróbálok felállni, de még túl gyenge és dezorientált vagyok hozzá. Minden furcsa, idegen, ismeretlen, mégis végtelenül békés.

Négykézláb kimászom a konyhába.

"Tölts egy pohárba vizet."

Lassan felállok. Töltök.

"Igyál egy kortyot."

Iszom.

"Még egyet.... még egyet."

Apránként kortyolgatom a vizet.

"Most menj be a fürdőszobába."

Lassú léptekkel vánszorgok be, de minden lépéssel érzem, hogy tér vissza az erőm. Felfoghatatlan, hogy képes vagyok járni. Felfoghatatlan, hogy nincsenek fájdalmaim.

"Nézz bele a tükörbe."

Megállok a tükör előtt és felemelem a tekintetem. Sosem felejtem el azt, amit láttam. Egy halott ember tekint rám a tükörből. Szemei beesettek, feketék. Arca kifejezéstelen. Mintha csak a túlvilágról nézne vissza.

"Ne felejtsd el ezt az arcot."

Hogyan is tudnám?

Még mindig nem tudom igazán hol vagyok, és mi történt. Egyszercsak csörög a zárban a kulcs, megjött a párom. Abszurd, de nem tudja mi van velem. Elémegyek, a konyhában áll, túl gyenge vagyok, hogy köszöntsem. Leülök.

" Hogy vagy?" - kérdezi, ám mielőtt szólni tudnék, ismét megszólal a Hang, ellentmondást nem tűrő erővel: "Fogja meg a fejedet. Homlok és tarkó."

Feszengek. Őrület. Mit fog szólni? Mégsincs apelláta. Letérdelek a konyha kövére. "Kérlek fogd meg a fejem.." - a szavak nehezen törnek elő a számból. Ekkor jövök rá csak arra, hogy nagyon rég nem beszéltem már.

Párom elcsodálkozik, de nem kérdez, mellém ül és a fejemre teszi a kezét.

S ekkor megtörténik a testet öltött csoda: mintha maga a Teremtő érintene meg, testembe végtelen erő kezd beáramolni, a Mindenség tudásának kíséretében. Nem tudom mennyi ideig tart ez az áradás, de leírhatatlan Kegyelem, hála és teljesség önti el a lényemet, miközben az univerzum teljes tudása belém töltődik.

Abban a pillanatban mindent megértek, mindent tudok és látok. Múlt, jelen és jövő egyé válik, felrobban egy pillanatban. Hallom, értem és tudom, hogy a testem teljes újraírása, a sejtjeim és a DNS-em újrahangolása zajlik.

Nincs fájdalom, nincs elkülönülés, nincs magány. Tiszta szeretet öleli fel a tiszta szeretetet. Minden a helyére kerül, mert mindig is minden a helyén volt.

Egyszercsak lekerülnek a kezek a homlokomról. A kalibrációnak vége.

Mintha álomból ocsúdnék. Mi történt? Hol vagyok? - ekkor tekintek fel először az ismerős arcra.

Tőlem kérdezed? - neveti el magát a párom. Talán mesélhetnél először te, hogy miért kell itt guggolnom...

Ebben a pillanatban döbbenek rá, hogy semmire nem emlékszem abból a végtelen tudásból, ami letöltődött. De hát az előző pillanatban még mindent értettem és tudtam! Hogy is volt?? A máj sejtek... Ah..

Zavartan és ingerülten felülök egy székre, de mielőtt elhatalmasodna rajtam bármilyen érzelem, a Hang még egyszer megszólal. Ismét rádöbbenek, hogy milyen hangos a csend, amely körbeveszi.

"Minden benned van. Az elkövetkező években ki fogod bontani, amit kaptál."

Leírhatatlan megnyugvás önti el a lényemet, s újra felismerem, hogy igazán sosem tudtam hálát érezni azért csupán, hogy létezem. Zokogni kezdek, ezúttal az örömtől.

Az egykori önbüntető, zajos gondolatok helyére a csend érkezik, a belső kritikus helyére pedig hála.

Tudom, új életet kaptam. Kegyelmet, egy új esélyt, egyenesen a Teremtőtől.

Hogyan köszönhetem, hogyan hálálhatom ezt valaha meg...?

A belső kérdésre azonnal érkezik is a válasz: úgy, hogy a Szentség szolgálatába állok. Méltóvá akarok válni arra, amit kaptam, emberként is.

Hosszú út veszi kezdetét kívül és belül, mire újra tudok járni, beszélni, emberek között létezni.

Mire fel tud tárulni mindaz, amit kaptam, le tud bomlani az, ami a tudás útjába áll és valóban meg tud születni minden szinten: Az Új Ember.

Ez azonban már egy következő történet, melyet holnap osztok meg, a záró részben.

Szeretettel,

𝓐𝓷𝓷𝓪𝓓𝓲𝓿𝔂𝓪 🌸