Rég nem írtam. Lehetett volna miről, talán kedv is lett volna. Azonban oly mértékben változott meg a belső atmoszféra és a valóság érzékelése, hogy szinte lehetetlenné tette az írást egy időre. Valójában sem szóban, sem írásban nem tudtam volna kifejezni, azt, ami tapasztalódik.
Még barátokkal sem tudtam megosztani. Talán olyan ez, mint milliomosnak érezni magad miközben látszólag szegénység vesz körül. Kínos. Tudom, hogy abszurd, mégis volt egy ilyen érzete.
… Elmondom hát mindenkinek.
Hosszú idő után először éreztem azt, hogy beszélnék erről. Kit hívjak fel? Kinek mondjam el? Hopp, hiszen hát le is írhatom. Nosza. A mosógép éppen tisztára mossa ruháim, időm, mint a tenger. Mosódjon hát tisztára a Lélek is.
Meg akarom gyónni hát az alábbiakat.
Először is azt, hogy csend van. Jobb kifejezés híján nevezzük az "én elmémnek". Ez több sebből vérzik, mert nem az enyém, és nem is elme. De nem tudom minek nevezzem. A gondolati tartomány. Szóval csend van az elmémben.
Tudod, ami a legtöbb embernél folyamatosan pörög, zakatol, beszél, magyaráz. Ítél, büntet. Beszól. Gúnyol, kételkedik, kritizál. Akadályoz, félelmet és szorongást kelt. Sértett és haragos. Kifelé és befelé. 0-24 egó rádió.
Nos, ez nálam teljesen leállt. Nincs adás. Nada. Néha szól valami zene. Általában helyzetnek megfelelő háttérzeneként. Néha vicces dolgokat mond. Néha egy-egy útmutatás vagy bölcsesség megjelenik benne. Ha helye van, vetít valami inspiráló mozit a jövőről.
Amikor megnyilatkozik kedvességet és szeretetet nyilvánít meg. De az esetek nagy részében nem történik ott semmi. Nincs már igazán gondolat a világról, nincs gondolat magamról vagy a másikról.
"Szóval mit gondolsz erről? Min gondolkozol?"
Semmit és semmin.
Önmagában csupán ez teljesen megváltoztatja a tapasztalást. Minden a végtelen csend háttere előtt zajlik. Ezáltal viszont sokkal tisztábban hallhatóvá válik minden más.
Nincs kommentár.
Nincs önmagam körül pörgés.
Hogy ezért vagy nem ezért, de a személyesség érzése is teljesen átalakult.
Ez a második pont. Nem érződik már semmi igazán személyesnek. Személyes vágy, személyes siker, személyes vélemények, személyes traumák… Megjelenik, megélődik: vége.
Talán ez a legfurább az egészben. Hogy semmi sem tud tartósan megmaradni. Sem az öröm, sem a fájdalom. Nemcsak hogy tartóssága nincs az érzelmeknek vagy gondolatoknak, hanem ráadásul úgy el tudnak tűnni, mintha sosem lettek volna. A tegnap legnagyobb szenvedése is mára már füstté vált.
Az előző pillanat folyamatosan elég. Isa por es hamu. Olykor meg annyi sem.
A jelen ragyog a maga teljességében, színpompájában, de a következő szemvillanásban úgy tűnik el, mintha sosem lett volna.
Harmadik pontként megemlítendő, hogy az érzések is teljesen átalakultak.
A régi nagy amplitúdók, érzésviharok, kavalkádok és cunamik helyét a béke vette át. Régen minden fent volt vagy lent volt, s a fentről hittem, hogy az lesz az elérendő cél, a lent pedig az elkerülendő, vagy megoldandó.
Ma már nincs érzelmek keresése, hajtása. Az öröm vagy lelkesedés és a szomorúság vagy sírás között nincs igazán különbség. Megtörténik, megélődik, kifejezi magát és már vége is. Teljes mindegyik.
Ott a legjobb, ahol én vagyok.
Talán ez a legnehezebben felvállalható titok. Hogy önmagam legjobb barátja lettem. Hogy imádom önmagam társaságát. Hogy bárhol vagyok, jó ott lenni, mert én ott vagyok. Melegség, béke, szeretet és a létezés csendes öröme hatja át a legnehezebb pillanatot is. Nem hangos. Nem látványos. Ragyogás. Süt a Nap, belül.
Mi történik így viszont a problémákkal?
Eltűntek. Kihívások vannak. Azonban még olykor róluk is nehéz beszélni. Talán a pillanatban... - ha kifejeződnek. De egyébként… utólag… Már nincsenek.
Élet van. Így, úgy, amúgy.
Szeretet van. Így, úgy amúgy.
Minden van.
Én? Vagyok.
Valahogy azonban nem én vagyok a világban, hanem a világ van bennem.
Végül, de nem utolsó sorban, a legnagyobb tabu: képtelenség nem szeretni. Viszont csak szeretni tudok. Ez sem igaz. Csak szeretet van. Mindenki felé. E felett nincs kontroll. De a gyűlölet nem megy. Harag is csak nagyon rövid ideig. De a szeretet nem érzés. Ez fontos. Érzelem lehet bármi, de a szeretet, az Van.
Ez maradt meg tehát.
A szeretet, a törődés. Védelmezés. Megengedés. Őszinteség. Transzparencia. Valóság.
Minden pillanatban.
Szabadság. Szabadság és szabadság.
Mindenki szabad.
Te is.
