Még mindig nem tudom megszokni azt az elképesztő csendet, amely mindent körbevesz - pedig hetek teltek el a megváltásom óta.

A padlón fekszem. Lélegzem. Tudatába kerülök annak, hogy még élek. Újra itt vagyok a testemben. Csend honol, elképesztő, végtelen csend. Nincs fájdalom. Valóban élnék még, vagy ez már az odaát?

Harmadik éjjel múlik el úgy, hogy nem alszom, összegörnyedve ülök a széken, a kimerültségtől pillanatokra el-elbóbiskolva. Enni már nem is emlékszem mikor ettem utoljára, s két napja már inni sem tudok.