A természet rendje

Ismételten idő előtt érkezett a tavasz, így amint tudtam, siettem is le a telkemre megkezdeni a kerti munkálatokat.

Minden alkalommal, amikor a kertben dolgozom újra és újra azzal szembesülök, hogy kín, ha bármilyen élő dolgot kell bántanom. Ami látszólag magától értetődő munkája egy kertésznek - lenyírni, levágni, kivágni - nekem fáj. Egy dolgot szeretek nagyon, - s az könnyedén, magától értetődően történik, mozdul a kéz, lendül a test békében - amikor már elhalt dolgoktól kell megtisztítani egy területet. Elhalt ág, kiszáradt fű, elszáradt növény - öröm velük dolgozni. De amikor mindez még élő, akkor nagyon nehézzé válik.

Füvet nyírni, miközben tele van virágokkal? Képtelenség. Aztán derékig ér minden a telkemen, szomszédaim pedig fejcsóválva nézik, hogy mi zajlik nálam. Én meg örülök a rengeteg pillangónak, bogárnak és állatnak, akik hozzám érkeznek. Mosolyogva nézem, ahogy a szomszéd kutyái bolondoznak egymással a nagy fűben.

Egy szó, mint száz, éppen a hatalmassá nőtt rózsabokromat tisztogattam a gyönyörű napsütésben, s közben elfogott az elmélkedés.

Annyi minden feje tetejére fordítva történik ebben a világban. Annyi hazugság, annyi tévedés - s nem az információ, hanem a lelkünkre figyelés hiánya miatt.

Füvet kell nyírni, mert az lesz jobb a kertnek.

Gyomokat kell írtani, mert az lesz jobb a terménynek.

Fákat kell permetezni, mert az lesz jobb a gyümölcsfának.

Fákat kell metszeni, mert az lesz jobb a fának.

Erdőket kell kivágni, mert azzal újul meg az erdő.

Vadállatokat kell kilőni, mert azzal lehet szabályozni az állatállományt.

Manipulálni kell az időjárást, mert... ne is menjünk ide.

Mindeközben teljes hazugság az egész. Nyilvánvalóan nem a természet a lényeg, hanem az, hogy Nekünk legyen jobb. Könnyebb, egyszerűbb, komfortosabb. Több. Bármi áron.

A narratíva szerint az ember azért van, hogy használja, szabályozza és harmóniába terelje a körülötte lévő természeti tereket, erőket, mert általunk lesz rend és harmónia. Nélkülünk teljes káosz uralkodna mindenhol, ugyebár. Tökéletes példája a nárcisztikus gázlángozásnak, vagy orwelli duplagondolnak, amikor a jó az rossz és a rossz, valójában jó.

A hatalmas elcsúszás és tévedés, hogy azt gondoljuk: értünk van a teremtett világ. Hogy nyersanyagként tekintünk a földre, fára, vízre, állatra, az élővilágra. Használati tárgyként szemléljük a körülöttünk lévő bolygó élővilágát, mert úgy véljük: ez a túlélésünk záloga.

Így válik az ember is használati tárggyá. Pont mint egy fát, vagy egy állatot: valójában minket is így használnak ki és vágnak le, amíg nem ébredünk erre rá.

Ideje tehát egészen új szemmel tekinteni a természeti világra. A köztünk lévő kapocs sokkal meghatározóbb, mint amiről tanítanak. Ha tudnánk egyetlen fa kivágása és egy gyermek születése vagy halála között milyen ok-okozati kapcsolat van, 180 fokot változna az életünk.

De ez már egy következő történet...

Ne feledjük, az összes élőlényt összevetve: mi vagyunk kevesebben.

Blessed bee,

𝓐𝓷𝓷𝓪𝓓𝓲𝓿𝔂𝓪 🌸