A Váltás
- LelekkelSuttogo

- Sep 15
- 3 min read
Tizennégy évvel ezelőtt, 2011 nyarán váratlanul egy nagyon erős vízió tört rám, ahogy a villamoson ülve Budapest egyik hídján haladtam át. Egy képet láttam arról, ahogy 2011.11.11-én emberek csendben, kézen fogva állnak a Parlament előtt.
Tudtam akkor, hogy ennek a víziónak meg kell valósulnia. Magyarország ekkor a Facebook hajnalát élte, mikor még könnyű volt kapcsolódni, eseményeket megosztani egymással, felesleges zaj nélkül.
Pillanatok alatt megszületett bennem az esemény, mely az "Őrizd és add tovább a lángot!" címet kapta. Legnagyobb meglepetésemre pillanatok alatt terjedt el, s végül nemcsak a Kossuth téren, hanem az ország több városában is összegyűltek az emberek, hogy ezen a tripla számú napon 11 percig csendben álljanak, egymás kezét fogva, gyertyát gyújtva és szeretetet küldve a világnak.
(Ha esetleg részt vettél egy ilyen alkalmon 2011 novemberében, örülnék, ha megírnád!)
Tizennégy évvel később, idén nyáron, teljesen váratlanul, ismételten egy hasonlóan erős vízió ömlött rám.
Ezúttal a 2025. szeptember 9-i dátumot láttam magam előtt, a 9-9-9-et és újfent embereket, akik egymás kezét fogva állnak. S nemcsak Magyarországon, hanem a világ minden táján.
Állnak körben, csendben, gyertyákkal, összekapcsolódva. Városokban, falvakban, természetben.
Állnak a békéért, az összefogásért, a szeretetért.
Állnak azért, hogy kifejezzék: ember embernek nem farkasa, akármennyire is ezt akarják szítani bizonyos erők.
Napokig tartott ez a vízió. Láttam a megvalósulását és láttam a hatását, ahogy végigsöpör bolygónkon. Láttam, ahogy a világ minden tájáról áradnak felém a különböző városokban készült videók, amelyeket összevágok és elkészül belőle egy csodálatos mű - az Emberiség Imája.
Ahogy visszatértem a Boszniai piramisoktól, neki akartam látni a megvalósításnak. Azonban nem várt módon, egy olyan beavatáson mentem keresztül, amely hetekre kiütött.
Mérhetetlen sötétségbe kerültem, mely felszínre hozta minden gyenge pontomat, akár tudtam róla, akár nem.
Testem és lelkem olyanná vált, mint egy új híd átadása előtti utolsó teszt: mennyi terhelést bír el valójában?
Minden áttetsző lett, a világ és köztem lévő maradék fal is leomlott, s úgy éreztem szívem darabokra törik a létezés súlya alatt. Minden lélegzetvétel, minden szó, minden lépés amelyben nem volt szeretet- őrjítővé és kibírhatatlanná vált.
Miközben látszólag semmi nem történt "odakint".
A beavatás másik oldalán kijőve, már túl késő volt elkezdeni szervezkedni.
Furcsa módon mégis úgy éreztem, mintha az esemény energetikai lenyomatát szellemi szinten lehelyeztem volna a világba.
Pontosabban: lehelyeztük.
Mindannyian, kik a jövőből jöttünk, s tudtuk, hogy részesei leszünk e transzformáció folyamatának.
Az esemény emléke és energiája a háttérbe húzódott bennem, az élet ment tovább.
Majd…
Mégis megtörtént.
A Váltás.
Érzed?
2025 szeptember 9-e óta valami felrobbant a kollektív mezőben.
Mint egy cunami, úgy söpör végig az emberiségen.
Két napig földbe cövekelt az energiája, mozdulni sem tudtam.
Éreztem, ahogy nyílnak a terek mindenkiben, ahogy felébrednek szunnyadó képességek, ahogy újjáéled sokakban a telepátia.
Éreztem, azt, ahogy emberek tömegei életükben először tapasztalják meg a többi emberrel való mély összetartozásukat. Az Egység energiáját.
A csend üvöltően hangossá vált, és a fény akkora erővel áradt ki, amelyet még sosem láttam, sosem éreztem.
Volt, hogy a napokig tartó ülésben imára kulcsolódott a kezem, de nem tudtam miért. Volt, hogy csak a szívemet fogtam. Volt, hogy órákig vízben áztam.
Ez az energia még mindig jelen van.
Érzed?
A Fény ilyen fokú erősödésében minden Árnyék is hangosabbá válik.
Kint is és Bent is.
Ez azonban már az Ébredés Tüze, s végig fog söpörni a bolygón, feltépve minden illúziót, felforgatva minden hamisságot, feltárva minden sötétséget.
Eddig is zajlott, de ezután sokszorosára növekszik majd a tűz.
Engedd, hogy legyen gyász vagy öröm, szeretet vagy üvöltés, béke vagy lázadás.
Vagy minden érzés egyszerre.
Fogok még erről írni.
De bármit is éreznél: kérlek adj teret a csendnek és fogd meg a kezét annak, akit szeretsz.
Áldással,
𝓐𝓷𝓷𝓪𝓓𝓲𝓿𝔂𝓪 🌸





Comments