top of page
Search

Az Újjászületés - FESTMÉNY

Hosszú idő után váratlanul erős késztetést éreztem, hogy fessek. Mindig nagyon különös a folyamat, mert semmilyen szinten nem hasonlít ahhoz, ahogy hivatalosan festeni "kellene". Éjszaka jön az ihlet, félhomályban festek, mindig a földön, a kristályaim mellett, egy nagyon tiszta zene kíséretében.

Emellett pedig nemcsak sosem tudom, hogy mit fogok festeni, hanem képet sem látok közben. Vagyis a kezem egyszerűen mozdul magától ide, oda, színhez és vászonhoz, de halvány lila gőzöm sincs arról, hogy mi történik. A festékek amelyeket használok a legkülönfélébb fajtájúak, sokszor nem is lennének keverhetőek, de épp ez hozza létre az elképesztő alkímiai, bizalmi folyamatot. Van hogy festek egy színnel, de meg sem jelenik a vásznon - mintha átlátszó lenne. Van, hogy olyan szín jelenik meg, amire nem is számítottam vagy olyan hatás, amit nem is értek.

Teljes önátadás.

Mintha homok mandalát készítenék: többször előfordult már, hogy egy nagyon szép kép kezdett kirajzolódni a szemeim előtt, s mikor már azt reméltem hogy ez a végső mű, a kezem mozdult és elkezdett ráfesteni valami egészen mást. Van, hogy egy gyönyörű képet teljesen le kell festenem egy oda nem illő színnel, úgy, hogy lefedje azt.

Így történik az, hogy minden festményemnek legalább 2-3 rétege van, ami nem is látszik a végső képen, csupán energetikailag van benne.

Viszont egyértelmű tapasztalatom, hogy minden festmény, amely megszületik, egy erőteljes tisztító és emelő frekvenciát hordoz.

A mostani kép furcsa. Megérint és felkavar. Befejezetlennek látom, tökéletlennek - közben mégis tudom, hogy nem nyúlhatok hozzá. Hogy így teljes, így tökéletes. Hiszen újjászületés a címe, az átmenet leképződése, de nem tudjuk, mi az új forma, amely végül születni fog. Még csupán az égés történik.

Fontos üzenete azonban, hogy ezt az égést a végtelen szeretet és béke veszi körbe, abból ered az egész folyamat. Így a születés és az új forma felöltése biztosan meg fog történni. Szentséges bizalom. A festmény alap energiája pedig a ragyogó, arany szín, Shambala megtartó ereje.

Korábbi alkotásaimat az Inspiráló szekcióban lehet megtekinteni. Ha szeretnél magadnak személye, gyógyító frekvenciát hordozó festményt, jelezd!

Blessed be, 𝓐𝓷𝓷𝓪𝓓𝓲𝓿𝔂𝓪 🌸


Az Újjászületés - 2025.02.28, ÚjHold
Az Újjászületés - 2025.02.28, ÚjHold

 
 
 

Comments


bottom of page