top of page
Search

Csapatmunka - avagy túlélni a vadonban

Updated: Mar 4

A napokban elém került a Netflixen egy sorozat, melynek címe angolul 'Outlast' (magyar pontos fordításban azt jelentené, hogy "Ki bírja a legtovább") magyarul pedig Csapatmunka-ként található meg. A sorozat egy dokumentumfilmszerű valóságshow, melyben 16 egymást nem ismerő ember gyűlik össze, hogy részt vegyenek egy alaszkai túlélő tábor jellegű játékban.

A tizenhat ember négy csapatra osztódik egy folyó két oldalán az őszi vadonban és versenyezniük kell egymás ellen a millió dolláros főnyereményért. A játékszabályban lefektetik: senki nem győzhet magányos farkasként, csakis kizárólag csapatban; illetve pontosan meg volt adva, hogy a túléléshez szükséges öltözékből, eszközökből mit és mennyit hozhatnak a résztvevők. Menet közben kaptak információt arról, honnan tudnak ételt szerezni (vadászni, halászni), de más egyéb szabály, törvény nem volt lefektetve azzal kapcsolatosan, hogy mit szabad, mit pedig tilos csinálni...


Vajon sejtitek-e, hogy merre fog elmenni ez a történet?


Lélekbúvár szemmel nem volt nehéz meglátni, hogy a sorozat célja teret adni az úgynevezett "emberi természetnek", pszichológiai játszmáknak. Azonban mégis igen megrendítő, és mint utólag kiderült, sokakat felkavaró lett, ahogy epizódról epizódra alakultak az események.


Hogyan válik élő Legyek Urává egy olyan játék, ahol a résztvevőknek az együttműködési -és vadonbéli túlélési tudásukat kell csupán kamatoztatni? És miért?


Ahogy mondani szokták, a nehéz körülmények mindenkiből kihozzák a valódi természetét. Amiért írásra inspirált azonban ez a sorozat, az nem más, minthogy egy másik megvilágításba is helyezzem a látott történteket.


A valóságshowt rengetegen kritizálták, a készítőktől a résztvevőkig, én azonban csodálatosnak találom amennyiben tanítási és tanulási célzattal szemléljük.

Térjünk vissza az "emberi természet" kifejezéshez. Az általános nézőpont az, hogy az ember valójában ösztönlény, tudattalanja mélyén egy "állat", aki nehéz körülmények között a saját érdekeit fogja csupán nézni, gondolkodás nélkül elvesz vagy pusztít, ha arról van szó. Az általános pszichológiai nézőpont szerint ez egy "beépített" és alapvető tulajdonságunk.


Én azonban feltenném a kérdést valóban igaz ez a bizonyos "emberi természet" koncepció?



A sorozatban elképesztően tisztán megmutatkozik, hogy minden egyes résztvevő szabad akaratából hozott döntést pillanatról pillanatra. S bármilyen nehezek voltak is a körülmények, mind a tizenhat ember tizenhat különféle nézőpont szerint hozta meg a döntéseit. Ha mélyebben belenézünk, minden választás az egyén hordozott hitrendszerei alapján születik, a körülmény csupán katalizátor arra, hogy ezek a hitrendszerek megmutatkozzanak.


Az "emberi természet" valójában választható opciók tömkelege, mely programként fut a tudatunkban. Amíg öntudatlan azonosulásban élünk, úgy tűnik, hogy rabjai vagyunk a körülményeknek. Valójában azonban minden pillanat lehetőséget ad arra, hogy szabadon válasszunk. Ez a lelkünk határtalanságának igazsága és a szabad akarat törvénye. Az "emberi természet" kifejezés egy tudatosan létrehozott, manipulatív program. Mögötte ott van azonban a szabad Lény. Aki dönthet. Ha akar és ha ébren van.


Milyen emberi értékek mentén éljük valójában az életünket? Mi az igazán fontos?

Mit vagyunk hajlandóak beáldozni a pénzért cserébe?

Együttműködni vagy egymás ellen működni akarunk?

Mit jelent egy idegen ember a számunkra: potenciális barátot, vagy rejtett ellenséget?

Milyen szerepe van a szeretetnek, empátiának és támogatásnak az életünkben?

Képesek vagyunk-e kiállni az értékeink mellett nehéz helyzetben?


Könnyű a szereplők döntéseit megítélni és elítélni, de sokkal nagyobb fejlődési lehetőséget ad számunkra, ha a sorozat nézése közben mélyen szembenézünk magunkkal és feltesszük a kérdést: "Vajon milyen erősen működik életemben az a nézőpont, hogy "nincs más választásom, ezért meg kell tennem..."?


Bátorítok mindenkit arra, hogy nézzen bele a sorozatba, majd írja le magának, hogy mi kavarta fel belőle. A haladók számvetést is tarthatnak arról, hogy milyen értékek mentén élik az életüket. S nemcsak fejben, hanem a való életben is. Elképesztő önvizsgálati lehetőség!


Jó szórakozást kívánok és várom a véleményeket a komment szekcióban - lent - arról, hogy kiben mit mozgatott meg ez a túlélőshow. :)


Áldás,


AnnaDivya


82 views0 comments

Recent Posts

See All

Kommentarer


bottom of page