Hosszú órák telnek el, s csak bámulok ki az ablakon. Hagyom, hogy az érzések átáramoljanak rajtam, mielőtt megszólalok vagy reagálok bármit is. Szél ringatja a fák leveleit, csendben figyelem az előzőleg még alvó ágakon, miképp éled föl frissen és zölden a tavasz. A természet valódi ereje leírhatatlan, szentsége határtalan. Legtisztább tükre igaz természetünknek. Határtalanságában teret adott eddig egy másik erőnek is, azonban Gaia már készül a forradalomra, s vele együtt éledünk mi is, igaz valónkra. A Föld napja valójában még csak most kezdődik, de nem most fog véget érni.... ...2018 tavaszán, amolyan láblógatosan ücsörögtünk a kristályszobámban. Kedvenc játékunk az volt, hogy leülünk csendben és csak figyeljük mi tárul fel. Erre azonban nem számított egyikőnk sem. Játéknak tűnt, de egyben egész lényemben végigborzongatott. - Te is azt láttad, hogy...? - kérdeztem tőle, mikor már képes voltam beszélni. Szemei szótlanul merednek rám, majd tekintetünk hosszú egymásba mélyedését követően csendes mosoly és fejbólintás volt a válasz. - Akkor hamarosan kezdődik... - Igen. Kezdődik. - Készen kell állnunk... Mindkettőnk tudatában ugyanaz a jelenet játszódott le, egy szemvillanás alatt anélkül, hogy tudtunk volna róla. Egy hatalmas mező. Napsütés, csicsergő madarak, lágyan ringó szellő. A zöldellő mezőn emberek, ameddig a szem ellát. Piknikeznek, játszanak, szerelmeznek, kicsik és nagyok, családok és barátok. Idilli táj, felhőtlen, látszólag gondtalan a boldogság. Engem azonban valami nyugtalanít. A békés és otthon-illatú jelenet ellenére mégsincs maradásom, szívem és intuícióm valamit sejt és így csendben elindulok a mezőről, felfelé a hegy irányába. Félúton visszanézek, s látom, hogy a völgyben páran kiválnak az emberek közül és ők is nekiindulnak. Beérnek, balra, jobbra egy vonalban emberek lépdelnek elszántan, s csendben haladunk a gerincre felé. Valahogy érezzük és ismerjük egymást. A hegycsúcsra tartva azonban valahogy mi is összecsiszolódunk, a köztünk lévő ellentétek, ősi történetek feloldozást kell hogy találjanak. Felérünk végül a gerincre, s ekkor feltárul a hegy másik oldalán lévő táj. Már értem.... A túloldalról végtelen, gomolygó sötétség közeledik viharos gyorsasággal, mindent elnyelve ami az útjába kerül. Egymásra tekintünk mély sóhajjal, elszántan és tiszta csillogással. - Akkor hamarosan kezdődik... - Igen. Kezdődik - Készen kell állnunk... Az igazán megrendítő számomra az, hogy sokáig biztos voltam benne: a szétválás úgymond a "spirituális "és a "materiális" emberek között fog végbemenni. Az lehetetlen - gondoltam, - hogy a szellemi, spirituális, önismereti úton járó emberek ne lássák majd annak a valóságát, ami történik. Hiszen napnál is világosabb lesz minden, a kezdetektől fogva... Majd eljött a jelen, s ezzel rádöbbenésem pillanata. Szemeim előtt tárult fel, hogy legtöbbünk képtelen a létezés sötét oldalával szembesülni. Valahol szinte naív, ártatlan és megvezethető gyermekként éljük mindennapi létünket - és úgy érezzük elviselhetetlen összeomlás lenne felismerni, hogy a látszólag ránk vigyázó felnőttek nem jó szándékkal vannak felénk. Számomra a valódi belső út, mindig az önazonosság útját jelentette, annak a bátorságát, hogy képes legyek lebontani a belül és kívül felépített hazugságok, illúziók hálóját. Hogy képessé váljak a külvilágtól független, önálló cselekvésre, gondolkodásra és létezésre. Hogy képes legyek lelkemben gyökeret verve elég erős lenni, s be tudjam fogadni a valóságot torzítás nélkül. Teremtőt és teremtett világát látni, annak minden mennyországával és poklával együtt.
Jelenünk látszólag ezer arca mind egy irányba mutat: Az emberiséget mozgató erőkre.
Arra is, ami emelni vágyja azt, s arra is, ami használni akarja.
Az nem segít, ha tagadod ezen erők létezését! Sosem segített.
Se a fényt, se az árnyékot ne tagadd, hanem engedd, hogy lásd mindkettőt. Ha szabaddá akarsz válni, látnod kell a teremtett világ igazságát is. Ha ki akarsz törni börtönödből, látnod kell, miből épültek falai. Amíg lélegzik tested, hat rád a teremtett világ.
Lásd tisztán, lásd egyértelműen, lásd megkérdőjelezhetetlenül. Lásd a szándékot, mely az erőket mozgatja. Lásd a szándékot, mely teremt, létrehoz. S lásd, hogy Szándékod is teremt: létrehoz.
Te írod, te alkotod a jövőt, s törvényeit mindannyiunk számára.
Mit teremtesz döntéseiddel?
Ébredj a kábulatból, valódi erődre!
Photo by Ravi Pinisetti on Unsplash